Rólam

Dr. Baricz Ágnes

Ahogy a létezés sem lineáris, az én utam sem volt egyenes vonalú eddig (sem, és ki tudja, merre kanyarog tovább…).

Jogászként végeztem, és dolgoztam 23 évig. 

Számos spirituális utat kipróbáltam, amik közül a nondualitás filozófiája állt hozzám legközelebb. Azonban egy súlyos betegség diagnózisa ébresztett rá, hogy az én utam a testi megtapasztalásokon keresztül vezet. Csak hagyjam a testemnek, hogy tegye a dolgát. Ő tette, én pedig elfogadtam, hogy ebben a háromdimenziós világban minden tapasztalást érdemes tisztelni, így a fizikai tapasztalásokat is, hiszen mi másért sűrűsödött volna össze az energia egy ilyen bonyolult és gyönyörű formába, mint a testünk.

Sorra kezdtek el érkezni az életembe módszerek, amelyek a testen és a mozgáson keresztül mutatják meg mindazt, amit jó megélni ezen a csodálatos földön.

Tanultam NIA-t, MA-URI-t, jógaoktató és Sacred Body Awakening facilitátor vagyok. Tanultam Zola Dubnikovától az általa megalkotott Holsitic Dance Language-t, valamint több csodálatos táncosnő olyan mozgásmeditációs módszerét, amelyek a közép-ázsiai, perzsa táncokat, a Selyemút táncait, a szúfi hagyományokat értelmezik újra.

Foglalkozom lágy érintés alapú testmunkával (NonLinear Touch), fascia tornával, és Wingwave coachinggal.

Szerelmes vagyok a vízbe, a vízi mozgás- és relaxációs technikákba (Aqua NonLinear), amelynek több modalitását is tanultam és alkalmazom. 

Jelenleg integrált kifejezés- és táncterápiában is képződöm. 

A hétköznapjaim nagy támogatói a fascia fókuszú mozgás és a Kriya Tantra légzéstechnikái (meg a két vizsla, akikkel nagyokat lehet sétálni az erdőben...:-))

Ezt a színes világot a mozgás az áramlás és a természethez, az elemekhez történő kapcsolódás fűzi egybe a létezés, a világegyetem feminin, hullámzó, spirális, és soha nem egyenesvonalú lüktetésével.

Szenvedélyesen érdekel mindaz, ami a testen keresztül, illetve a testtel történő tiszteletteljes és tudatos együttműködés által megnyilvánulhat. Azaz (majdnem) minden...:-) 

________________________________ 

Így jutottam el egy végtelenül izgalmas és hatalmas területhez, az emberi test és az idegrendszer működéséhez. 

Nagyon foglalkoztatott, ezért különböző hazai és nemzetközi oktatóktól tanultam arról, hogy 

  • mi történik az emberi szervezetben, az idegrendszerben a külső (stressz)ingerekre adott válaszok esetén,
  • hol és miért keletkezik diszfunkcionális működés,
  • hogyan és milyen módszerekkel lehet támogatni az emberi szervezetet abban, hogy visszataláljon az önmagával és a környezetével eredendően fennálló harmóniához.

Magam miatt kezdtem, mert szükségem volt rá...  

Nem értettem ugyanis, hogy a sok csodálatos dolog mellett és ellenére, amik már jelen voltak az életemben, mi az, amitől bizonyos dolgok még mindig nem "működnek" jól. 

Most már jórészt értem.  Ennek fő oka saját idegrendszerem szabályozatlansága volt (és minden eredmény ellenére valamennyire mindig az, mert ez egy hosszabb út...) 

És azt szeretném, ha te is értenéd. Mert a megértés az első lépés. 

Ezért is találsz sok információt a blogon.

Ha nem klinikai értelemben vett pszichés problémákkal küzdesz ***, akkor ezekkel az információkkal te is közelebb kerülhetsz a saját tested és idegrendszered működésének megértéséhez, és már a megértés jobban tudsz alkalmazkodni az a mindennapi élet kihívásaihoz.  

Az információk mellett a korábban már említett módszerekkel is tudlak támogatni abban, hogy az a tested és idegrendszered kiegyensúlyozottabb legyen. Ezekről a módszerekről itt a honlapon olvashatsz részletesen.

Fontos azonban, hogy a manapság fellelhető sokféle lehetőség közül hozzám a szelíd módszerek állnak közel. Ezek talán nem járnak azonnali látványos katarzissal (de nem is adnak egyszeri nagy terhelést az idegrendszerednek, mert arról saját tapasztalatból tudom, hogy az kontraproduktív lehet), de a maguk - néha lassabb - finom módján biztonságosan képesek tartós változásokat előidézni. 

A változások először talán csak a mindennapokat teszik élhetőbbé, aztán egyre inkább támogatnak nagyobb kihívások teljesítésében, és később nagy katarzissal járó változások véghezvitelére, pontosabban az azokkal járó nagy pszichés terhelések elviselésére is képessé teszik a tested, idegrendszered.

Remélem, hamarosan találkozunk!

Addig is jó olvasást a blogon.

Szeretettel

Baricz Ágnes


***ebben az esetben kérlek, mindenképp fordulj pszichológushoz, klinikai szakemberhez - én is hozzájuk foglak irányítani


Végzettségeim

  • 2013 Nia White Belt oktató képzés
  • 2013. OKJ Sportoktató képzés
  • 2014-2016 Ma-Uri tréning
  • 2014-2022 Aquakontakt tréningek
  • 2018 Craniosacrális képzés - Upledger intézet 1. szint
  • 2018 Sacred Body Awakening facilitátor képzés
  • 2020 Holistic Dance Language
  • 2021 Svédmasszőr képzés
  • 2021-2022 Emodied Dance teacher training
  • 2021 -2022 Hatha, gerinc-, és női jógaoktató képzés
  • 2023 Biodinamikus craniosacrális terápia 1. 2. szint
  • 2023 Wingwave coach